Archive for 2009 12 12

Jó cikk Gáborral

december 12, 2009

másik:

“kulturális érdeklődésemet Anyámnak köszönhetem, az ő széles európai műveltségének,”

……….hiányzol nekem is, Mai.

De én valamiért úgy gondolom, múltkor is ott integettél a villamosnál.Ezt gyakran és szívesen elképzelem.


Inkább a szorongató felelősség, mint az unalom
Juhász Gábor Aegon-társdíjas

Jónás Tamás költővel és Juhász Gábor jazz-zenésszel beszélget Alföldi Róbert a Nemzeti Szíházban az Aeagon-estek sorában október 20-án abból az alkalomból, hogy Jónás, mint az idei Aegon-díjas, Juhásznak ítélte az ún. Társdíjat. Az esten a Szalóky Ágival kiegészülő Dés András Trió zenél. Juhász Gáborral a díj kapcsán vadonatúj, pompásan sikerült konceptlemezéről, az 1978-ról is szó esett az alábbi interjúban.

Annak ellenére kaptad meg a díjat, hogy a barátja vagy, és nem azért, mert az – hangsúlyozta a költő. Viszont nem meglepő, hogy éppen költő ítélte neked a díjat, mert olyan muzsikus vagy, aki dalokat ír, melódiában gondolkodik, szólói pedig mindig elbeszélnek egy történetet,  beszédes hangja van a gitárodnak. Ennyire fontos neked, hogy közelíts az emberi hanghoz?

A zene eleve egy énekes forma vagy a beszéd továbbgondolása. A most megjelent instrumentális lemezem dalait is sok szempontból énekes daloknak írtam. Mindig is érdekelt, hogy közelítsem a zenét az énekléshez, a gondolatok közléséhez. Szerintem minden egyes jazz-zenész dalokból indul ki, a jazz sztenderdek túlnyomó többsége dal, amit valamikor valaki énekelt. Így kerültem én is közel a dalokhoz. Pont Tamással is írtunk közösen dalokat, először megírtam a zenét azzal a tudattal, hogy erre majd szöveget írnak és Marozsán Erika majd elénekli azokat. Tehát magamban dúdolnom kellett a dalokat, hiába gitárra írtam őket. Másrészt ez egy fontos visszaigazolás, hogyha egy dallam értelmezhető, leénekelhető, írható rá szöveg, akkor az a dallam működik. Legalábbis definícióként én ezt így tartom érvényesnek. Akkor működik egy főtéma, hogyha arra szöveget lehet írni, vagy ha le lehet énekelni. Ez nálam alapkövetelmény.

Ezt lehet tanulni? Hogy valaki a hangszíntől kezdve a szólók strukturális felépítéséig mindent az énekhez közelít? Azért kérdezhetem ezt, mert régóta tanítasz.

Talán nem is az énekhanghoz, de vannak bizonyos technikai dolgok, amikre az ember oda tud figyelni, például a kérdés-válasz forma, a motívum-fejlesztés; ezek improvizáció- vagy dallamalkotó technikai segédeszközök, amelyek formailag olyanná teszik, mint egy mondat. Persze van, akinek több érzéke van ehhez és van, akinek kevesebb. Valószínűleg nekem több van, ha Te is így látod, hogy ezek dalszerűek. Egy ismerősöm tegnap meg azt mondta ezekre a dalokra, hogy versszerűek. Talán mert Apám annak idején nótákat énekelt, és én azokat kísértem. Ez volt az első komoly élményem a zenével, ami az ének és a hangszer kapcsolatáról szól, ráadásul unisono, tehát amit ő énekelt, azt én egy az egyben játszottam a mandolinon, illetve ő is ugyanezt csinálta, amikor nem téptem ki a kezéből a hangszert. Amatőr zenész, egyébként mérnökember volt.

Mindent nekik köszönhetek – ezt a szüleidről írtad a lemezborítón, amely sok mindent felidéz a gyerekkorodból.

Igen, mindent, minden jót. Nyílván rosszat is, hiszen a félelmeimet, a szorongásaimat is a szüleimnek köszönhetem, mint mindenki más, de én a zenei kapcsolódásomat is az apai zenélésnek köszönhetem. A formák iránti, akár irodalmi érdeklődésemet, vagy tágabb ételemben kulturális érdeklődésemet Anyámnak köszönhetem, az ő széles európai műveltségének, amit persze csak kopírozok, csak távolról becsültem. De nyílván ez is segít abban, hogy művész lehessek. Persze nagyon sok praktikus dologban is segítettek, például nem akadályozták meg, hogy olyan pályára menjek, ami nem az ő pályájuk.

Jónás Tamás a díj írásos indoklásában (www.aegondíj.hu) érdekes kitételt tesz rólad: „…aminek én látom, duhaj, hedonista észtnek”. Személyiségednek, a hétköznapi lényednek, talán nem csak a művészinek, olyan oldala lehet ez, amit kevesen ismernek, de ő ráérzett. Igaza volt?

Nagyon meglepett, amikor Tamás indoklásával szembesültem. Jót kacagtam rajta, mert nem látom magamat hedonistának, mostanában különösképpen nem, persze észtnek igen, ez manapság föl is erősödik, mert anyám észt. Az élet élvezete… hát szeretnék hedonista lenni, kiélvezni az életet, de hol vagyok most attól? Távol. A duhajt nem értettem. Számomra az duhaj, aki dobálja a székeket, meg összetöri a kocsma berendezését, én meg sosem törtem össze kocsmaberendezést. De Tamás látja, hogy – most ezt úgy olvasom, hogy az egyértelmű életszereteten túl, ami a hedonizmus – van bennem egy destruktív erő, van bennem egy romboló vágy, amikor változtatni akarok a világon. Érzem azt, hogy milyen az építés, apám is épített, sok mindent, főiskolákat, egyetemeket, nagyon becsülöm az építő embereket, de nagyon sokszor bennem olyan dühök, olyan vágyak vannak, hogy leromboljam a körülöttem lévő társadalmi szerkezeteket, művészeti beidegződéseket, sok mindent. Van bennem egy romboló hajlam. Tamás egyébként személyesen valamilyen Síva-attribútumnak mondta ezt, beszéltem vele később erről. A duhajságban benne van az öröm is, amikor az ember tombol. De valóban bennem vannak ezek a feszültségek, amiket iszonyatosan lefojtok. Tamás azt mondta, hogy őt egyszer valamilyen jelzővel illették nagy nyilvánosság előtt, talán éppen Esterházy Péter, és ez a jelző később azonosult az ő életével. És kicsit ezt is akarta, mint igazi alkotó ember, aki úgy gondolja, hogy a szavaknak valódi súlya van, hogy ezeknek a szavaknak súlya legyen, megmozdítsák az életemet ebbe az irányba. Még nem tudom, hogy mit kell nekem ezzel kezdenem. Éppen a bennem lévő destruktív erőt jobban felszínre hoznom, vagy őszintébben kezdjem el élvezni az életet, a vágyott hedonizmussal? Vagy például megtanuljak észtül? De ezzel a kitétellel mindenképpen, hogy én egy rejtett duhaj hedonista észt vagyok, dolgoznom kell.

Említetted, hogy hajlamos vagy a zenei beidegződéseket is egyik pillanatról lesöpörni az asztalról. Sokakat megleptél, amikor hosszú és gyümölcsöző „sideman” (zenekari tag) munkák alkalmával azt mondtad, hogy ez zsákutca, innen vissza kell fordulni, és kiléptél az együttesből. Nem haragszanak rád ezért a társak?

A díj átvétele előtt kértek tőlem egy önéletrajzot, és ebben azt írtam, hogy nem feltétlenül érzem a helyemet sem a társadalomban sem a zenésztársadalomban. Valószínűleg sok mindenki haragszik rám, mint ahogy sok mindenkire én is haragszom, vagy bizonyos helyzetekben viszolygok. Tehát sok ilyen konfliktusom volt ezek miatt, de nagyon sok olyan helyzet is volt, ami nem ilyen volt. Igazán közeli ismerőseim, barátaim el tudták fogadni azokat a döntéseimet, amiknek egész egyszerűen nem tudtam ellene menni. Lehet, hogy ezt valaki személyes bántásnak érezte, de hát nyílván nem annak szántam.

Friss, új, 1978 című szólólemezed is megemlíttetik a díj indoklásában. Évek óta az egyik – ha egy szóval akarom jellemezni –  legnyugodtabb lemezedet készítetted el.

Igen, lehet, hogy nyugodt. És ez annak is köszönhető, hogy ebben a lemezben a szüleimről akartam beszélni. Az ember általában nyugodtan beszél a szüleiről, főleg én, aki nagyon mérges vagyok, hogy ők már nincsenek itt. Nagyon haragszom a világra, meg sok mindenre, pl. a cigarettára meg a tüdőrákra, meg ilyenekre, hogy ők nincsenek, de rájuk nagyon nyugodtan gondolok. Talán ez a legstabilabb pont az életemben. Hozzáteszem, hogy ha lesz következő lemez, vagy produkció, lehet, hogy az is nyugodt lesz. Lehet, hogy ez egy tendencia, ilyen irányba megyek. Bár a nyugalom, ahogy a lemezborítón is írom, kizárólag a feszültség fényében lehet értékes.

A nyugodtság akkor is szembetűnő, ha az előző szólólemezedet, a Fények címűt nézzük, azzal összehasonlítva, holott a zenekar majdnem ugyanaz, és a felfogás sem tér el lényegesen.

A Fényekben három olyan dal van, ami izgágább, de ott is megvan a nyugodtságra való törekvés. Akár a Ballada, amit máig játszunk, vagy a Sky Blue, a nyitódal, meglehetősen nyugodt, tág terű dalok. Tény, hogy Borlai Gergő (dobos – a szerk.), akivel azon a lemezen játszottam, rettenetesen impulzív, zsizsegő, mozgó személyiség, megmozgatja az embert. Most is közreműködött egy nagyon impulzív személyiség a lemezen, Bacsó Kristóf (szaxofonos), aki hangszereléseket csinált, és nagyon aktívan nyúlt bele a munkába, úgy, hogy az egyáltalán nem sértette az eredeti szándékomat. Nagyon az szól, mint amit én szerettem volna, és meglepően gyönyörű. Kristóf abban a hónapban vesztette el az apját, amikor én az anyámat. Tehát nagyon empatikus tudott lenni, igaz, én is vele.

Ezt a bizonyos beszélő, mesélő, éneklő gitárhangot egyszer egy másik gitár, azután Kristóf, vagy Borbély Mihály szaxofonja ellenpontozza a lemezen. Sokan elvetik a sulykot, amikor híres szólistákat hívnak, de Te meg tudtad őrizni az egységes hangzást.

Talán mert olyan embereket kértem meg, akikről tudtam, hogy azonosulni tudnak ezzel a helyzettel, ezzel a közlésvággyal, akár az anyám halála fölötti melankóliámmal, akár a pillanatnyi zenei vágyaimmal. Azt is mondhatnám, hogy az egységét a dalok tartják össze, mivel ezek egy dalciklusba tartoznak, ezekből a dalokból nem is nagyon mehetnénk más irányba. Kristóf négy dalt hangszerelt ezen a lemezen, ellökte egy irányba, ami nagyon markánsan megjelenik. Amikor László Attilát (gitáros) hívtam, azt a számot rá gondolva írtam. Borbély Misi például más dallamirányba megy szólójában, mint amibe én mennék, gyönyörű atonális szólót játszik.

Az 1978 jól sikerült, mint koncept lemez is, az illusztrációkat is beleértve, néhány emblematikus, mégis személyes korlenyomat került a borítóra.

Mint műélvező nagyon szeretem, ha látok valamilyen struktúrát, valamilyen viszonyítási pontot. Egy jazzlemez esetében nem feltétlenül kell ilyen, a dalok címe sokszor csak alibi, a borító csak egy vizuális ötlet. Én valóban egy fogódzót akartam, ami egy elképzelt, szimbolikus év, az 1978. Semmi fontos nem történt ’78-ban, csak pont együtt voltam a családommal, pont egy számomra meleg év volt. Segített az is, hogy 1978-as a gitárom, amin ezen a lemezen játszom, és hogy megtaláltam az 1978-as buszbérletemet. Ugyanakkor ’78-hoz nem társult politikai tartalom, mint az én születésemhez, ’68-hoz társult, amihez olyan asszociációk ugorhatnak be, mint például Párizs vagy Prága. És ettől lehetett ez szimbolikus időpont. Ez a valamilyen korba helyezése a dolognak, ami mindenki számára fogható, ami még közelmúlt, ismerős, azt gondoltam, jó fogódzó.

Beszéltünk arról, hogy énekesek számára milyen komponálni. De mennyire érzed magad médiumnak, amikor „csak” hangszerelői vagy interpretátori munkákkal járulsz hozzá egy ilyen produkcióhoz?

Én nem vagyok a klasszikus értelemben vett hangszerelő vagy zeneszerző. Valószínűleg egy zeneszerző vizsgán nem mennék át abban az iskolában, amiben tanítok. De akkor tudok kreatív lenni ilyen közegben, ha benne vagyok, ha azonosulok vele. Amikor Marozsán Erikával  dolgoztunk, akkor is nagyon benne voltam a közös munkafolyamatban Tamással és Erikával. Amikor Ágival dolgozom, akkor is, sokat turnézunk, most talán vele dolgozom a legtöbbet. Ez is egy nagyon közvetlen, nagyon személyes munkafolyamat, tehát nem úgy zajlott, hogy bekopogtattak az ajtómon számomra idegen emberek egy csekkel, hogy írjak valamit. Valószínűleg erre nem is lennék képes. Lehet, hogy technikailag sem, de hogy érzelmileg nem, az egész biztos. Tény, hogy egyre inkább a saját utamat találom meg, és megtalálnak azok a  feladatok, és én megtalálom azokat a feladatokat, ahol nagyobb a felelősségi köröm. Tehát vagy én írom a dolgokat, vagy én hangszerelem meg, vagy az enyém maga a produkció. Nem könnyű ezzel a felelősséggel bánni, és nekem nagyon nagy teher, hogy elmegyek egy zenekarral játszani, és amelyik a koncepciómat viszi, és tudok-e igazi katartikus élményt, vagy örömet szerezni annak az embernek, aki befizeti az 1500 vagy 2000 forintot. Húsz éve a pályán vagyok, de ez sokkal nagyobb teher, mint korábban bármikor. A  nagyobb felelősségi kör sok félelemmel, szorongással jár együtt. Másrészről viszont a kisebb felelősségi körrel bíró munkákat, a sideman-kedést, ahogy nevezted, egyszerűen unom. Nem nézem le, és nem tartom rossznak, csak amikor benne vagyok, akkor elkezdek unatkozni. És lehet, hogy mostanában kevésbé szeretem az unalmat, mint a szorongást… Lehet, hogy ez merő egoizmus, nem tudom, de ez egy tőlem független, bár a szándékaimmal azonos irányú tendencia.

Hogy fogod megállni, hogy amikor Szalóky Ágiék az Aegon-díjátadó esten zenélnek, Te csak mint beszélgető partner leszel jelen?

Igazság szerint én kértem, hogy így legyen. Először úgy volt, hogy interjúalany leszek. És akkor megpróbáltam befúrni magam, hogy zenélhessek. Azután gondoltam végig, hogy ezen az esten én a Tamás mellett akarok ülni, és vele beszélgetni, ő sem verseket fog felolvasni. A Tamással való azonosságomat akartam így érezni. Persze praktikus dolog is volt, én azon a napon nem gitározni akarok. Meg akarok inni egy pohár pezsgőt, örülni a díjnak, nagy örömmel meg akarom hallgatni Szalóky Ágit és Dés Andrisékat, de hátradőlve a székemen, és nem az erősítővel, meg a húrokkal foglalkozva.

Zipernovszky Kornél

Reklámok

Jó cikk Gáborral

december 12, 2009

az egyik-

Juhász Gábor – Nekem ez a díj a barátságról szól
Megjelent: fidelio.hu

A 2009-es Aegon-díjas költő, Jónás Tamás jelöltjeként Juhász Gábor zeneszerző, jazzgitáros kapta az idei AEGON Művészeti Társdíjat, melyet ünnepélyes keretek között október 20-án adtak át a Nemzeti Színházban. Mint Jónás indoklásában kifejti: „Juhász Gábor már régen nem zenész. Zenészként elsajátította, sőt, kisajátította magának mindazt, mit lehetett, és csendesen továbblépett: elkezdett beszélni. Műveltsége, szakmai tudása, zeneszerszáma kezd mellékessé válni, a dalokból, a hangulatokból, a lemezekből egy olyan művész szól hozzánk, aki ugyan zenéül beszél, de azt mondja és úgy, amit beszélgetőtársa hallani akar és hallani tud.”

*  Két évtizedes pályád során már kaptál jó néhány díjat és elismerést, ez a mostani azonban vélhetően más, hisz az egyik legjobb barátodtól kaptad. Meglepett?

Olyannyira, hogy amikor Tamás még márciusban – nem bírva fél évig magában tartani e titkot – felhívott a hírrel, elsőre el sem hittem neki. Mindez közvetlenül édesanyám halála után történt, még nem tértem magamhoz a sokkból, ezért sokáig nem is foglalkoztam vele. Valamikor nyár végére vált világossá számomra, hogy mindez nagyon is igaz. Nekem ez a díj alapvetően a barátságról szól. Sokszor érzem úgy, hogy ezen a területen deficitem van, nem vagyok jó a kapcsolatok ápolásában. Viszont rendre kiderül, mégiscsak vannak barátaim, mostanában rengeteg ilyen gesztus ért, s bennem is felerősödtek ezek az érzések. Tamással is így vagyok. Nem találkozunk hetente többször, mégis erős a kötelék. Ahogy ő fogalmazott: olyan barátok vagyunk, akik nem használják el egymást. Amit még az sem kezd ki, hogy ha alkalmanként késve reagálunk a másik érzelmi traumáira.

* 2006-ban Szakíts, ha tudsz címmel együtt írtatok Marozsán Erika színésznő számára lemezt. Milyen volt vele dolgozni? Megterhelte vagy elmélyítette a közös munka a barátságotokat?

Inkább úgy fogalmaznék: feldobta. Amióta körülbelül hét évvel ezelőtt Dés Andráson keresztül megismertem Tamást, azóta kerestük az alkalmat az együtt dolgozásra. Egy költő és egy zenész között erre a legideálisabb terep a dal. Aztán három éve Erika múzsaként belibbent közénk. S Tamás, aki egyébként rendkívül öntörvényű ember, ebben a munkában nagyon profin, gördülékenyen vett részt. Megírtam két dalt, mp3-ban  átküldtem neki, hamar megírta rá a szöveget, aztán leültünk, prozódiai és formai szempontból együtt javítgattuk, csiszolgattuk tovább, közben átbeszéltük, milyen történetek, élethelyzetek legyenek még a lemezen. Gyakorlatilag egyetlen nyár alatt elkészültünk vele. Összesen tizenhárom dalt írtam, közte bonyolult ritmusúakat és prozódiailag nem könnyen kivitelezhetőeket, de csak egyetlen egy akadt közöttük, amellyel Tamás nem tudott mit kezdeni. Egyszerűen nem indította el.

* Ha ilyen jól ment a közös munka, miért nincs azóta folytatás?

Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Persze, hogy bennem is megfordult a folytatás, már csak azért is, mert számomra Tamás nem csak barát, hanem az egyik legnagyobb élő magyar költő. Írtam új dalokat, de azokra már nemet mondott. Felmerült, hogy akkor én írjak az ő darabjához zenét, nekiszaladtunk, de az sem működött. Nem érdemes ezt erőltetni. Bár egy darabig bennem emiatt volt némi csalódottság és szomorúság, sosem nehezteltem rá. Továbbra is ugyanolyan fontos barát, mint régen.

* Az élet különös ajándéka, hogy a díj átadásával szinte egy időben került a boltokba – 1978 címmel -új nagylemezed. Ebben sem akart Tamás részt venni, vagy már meg sem próbáltad?

Öt olyan dal került fel rá, amelyet azzal a szándékkal szereztem, hogy hátha. Amúgy instrumentális zene esetében is a legfőbb rendező elvben azt tartom, hogy legalább a főtémája legyen dalforma. Ezért is van, hogy a legtöbb szerzeményem – szöveggel – akár énekelhető is. Tamás ezúttal is nemet mondott, de azok az sms-ei, amelyek arról szóltak, hogy ezek a dalkezdemények mennyire megfogták, megerősítettek abban, hogy érdemes folytatni.

* Az 1978 a harmadik CD, amely a neved alatt jelent meg. A két évvel ezelőtti Fények – már csak a power trió felállásából adódóan is –  lényegesen energikusabb, szinte rockosan lendületes volt. A mostani sokkal líraibb, meditatívabb, ráadásul tőled szokatlan módon hangsúlyos fúvós hangszereléssel.

Eredetileg megint trió lemezt szerettem volna, olyan számomra kedves vendégekkel, mint Bacsó Kristóf, Borbély Mihály és László Attila. Aztán Kristóf felajánlotta, hogy Szalóki Ági Karády-műsorához hasonlóan ezekhez a dalokhoz is szívesen írna fúvós hangszereléseket. Nagyon megörültem neki. Ráadásul ugyanabban a hónapban vesztette el az édesapját, amikor én az édesanyámat, így nagyon tudott azonosulni az akkori, fájdalommal, szomorúsággal, félelemmel, aggodalommal teli érzelmi állapotommal. Gyönyörű hangszereléseket készített, ami valóban jelentős különbség a korábbi munkáimhoz képest.

* Miért lett 1978 a lemez címe?

Idehaza rendezkedés közben véletlenül megtaláltam az 1978-as bérletem. Ráadásul a gitár, amin a lemezen játszom, szintén akkor készült. Édesanyám elvesztésekor felelevenedett bennem a gyerekkorom, amikor még teljes volt a család. Gondoltam, legyen akkor 1978 az a szimbolikus év, amelyhez ugyan nem kötődik valós történet, mégis egyfajta vezérfonal lehetne a lemezen. Aztán szépen sorba raktam az évszakokat, mellé olyan, az életemben fontos szerepet játszó helyeket, mint észt édesanyám szülőfaluja, Alatskivi, vagy Pécs, ahol felnőttem, vagy Szentbékkálla, ahol két dalt is írtam. Nem kell mindezt persze túlértékelni, de a hallgatónak mégis adnak egyfajta érzelmi támpontot.

Jávorszky Béla Szilárd

Kalish Method

december 12, 2009

Ez érdekes, A.D.C. tanulja most,később biztosan lesz valami Nála bővebben is. ez a rész felkeltette az érdeklődésemet,mert elég sok magyar stresszkutatást is elóvastam,mikor elkezdték kérni a munkahelyi masszázsokat (és mielőtt rájöttem,hogy időm sincs meg nagyjából a konstrukció abszolút hibás.)

Module 3: Stress & Adrenal Fatigue

St John's Wort

The adrenals play a crucial role in the stress response and the balance of both female and male sex hormones. Situated atop the kidneys, these glands are charged with production of hormones that regulate blood pressure, cardiovascular function, and the metabolism of macronutrients (protein, fat, carbohydrates).

Learn how the deleterious effects of chronic stress on the body inevitably lead to adrenal fatigue. We’ll discuss stress in detail: the body’s fight or flight response, perceptions of stress, how we react to stress, and how functioning chronically in this state affects a patient’s health. Learn the connection between adrenal fatigue and blood sugar imbalances, weight gain, mood swings and inflammation.

We’ll discuss how the adrenals respond to stress and disruptions such as skipping meals, dieting, too much or too little exercise, and lack of sleep. We’ll explore the roles of adrenal hormones such as cortisol, DHEA, and pregnenolone. Learn the importance of the pathways and functions of endocrine feedback loops: the hypothalamus-pituitary-adrenal axis and the hypothalamus-pituitary-thyroid axis. We will review the causes and symptoms of adrenal hormone imbalance. Finally, we’ll cover the three stages of adrenal exhaustion in detail.

WANTED :-)

december 12, 2009

Bementem a keresőszavakhoz-ha néha eszembe jut,jókat szoktam vidulni. Volt ott minden, görbe hát, gymboss timer, lábfejtorna,meg a saját barátnőm,Lilla teljes neve virított ott ! Remélem, Lilla, megtaláltak !! 😀

a hét és ma

december 12, 2009

Enikőt végre kiteszem a blogrollra…még Adyligeten kért meg, mivel a Női Vonal erősítésén dolgozik, írjam már le én is, mi jut eszembe a kettlebellről, nő-ségről stb. Meg is tettem szívesen, a Woman Power jegyében 🙂 És köszönöm szépen, Enikő !

Farkas Mirjam SMR tanácsadó is írt már, érdekes olvasnivaló,szintén Enikő blogján.

Ami most 1-2 napra rá jutott eszembe,hogy amíg Enikő nem szólt, nem foglalkoztam vele bizonyos szinten túl, hogy női kettlebell-instruktor vagyok, max. odáig, hogy sose leszek olyan ügyes,mint kedves Némelyek irtó nagy teljesítménnyel 🙂 De tény,hogy kell a figyelemnek egy ilyen ág is. Ez persze nem azt jelenti,hogy szoknyában tartom az edzéseket,kuckuc.

A héten marha sokat edzettem, BJ1-2-3, az elsőt nehezítem mindig meg jócskán, jövő héttől két hétig a másodikat,utána meg a harmadikat.Emellett minden csoport edzését ugyanúgy vagy nehezítve végigdaráltam egyedül,és a mangánosokat is, ezek főleg létrákból, BMF szerű programokból álltak.

Z-health gyakorlatokat is csinálok, amelyek nagyon jólesőek, de továbbra se fáj semmim. Végigzörögtem, a csuklómnál fejeződött be a dolog (bal hüvelykujjpárna, amely fájdogálást olyan érzés kísért,mintha a csuklóízületem nyálkatömlői helyett pengék lennének ott) két rövid felvonással, és ugye tovább nem folytatódok, az ujjpercek már nem fájdultak be 🙂

Úgy érzem, hogy erősödtem is, bár megint fogytam is, mert néha annyira unalmasnak találom az evést, hogy csak főzöm a jobbnál jobb teákat és elég hozzá egy kis pumpernickel fügelekvárral vagy hajdinakása, meg főztem quinoát is lazaccal meg savanyúkáposztát is ettem, de ez össz a hét. Viszont itthon le-izompacsirtáztak, ezek szerint tényleg. Azt hiszem, szálkásodott a rajtam levő, 32 aminosavszekvenciából összecsapott husi. 🙂

Abszolút muris lenne,ha viszsajönne a toxoplazma előtti izomzatom. Az még szerintem is elfogadható volt-majd meglátjuk, ez nem probléma,csak következmény.

Sajnos a fűszerkertek annyira elkezdtek foglalkoztatni, hogy beírtam a jövőbeli céljaim közé-de nem feltétlenül a 2010-esekhez! Csak érjen a polcon. De, ha nem tervezgetem ki magamat (most például a köményeskert- rész kezdte ki a fantáziámat (rómaikömény, feketekömény, édeskömény és konyhai, meg barátjuk, a koriander,meg lehetne köztük a currybokor is) akkor nem hagy békén az idea és belezavar a fejműködésembe. Ja, ez tuti valami függőség.

Szóval, volt egy mostanig tartó jó munkás hetem. Ma sütök az én szeretkéimnek, karácsonyi apróságokkal foglalkozunk, és este még valamit kell mozognom.Esik a hó, talán elmegyek bringázni, idén még nem bicikliztem hóesésben,pedig állítom,jobb,mint a kancsi bandzsi dzsamping.

Holnap meg asszisztálok,mert Rasi fellép kétszer is, egyszer a saját balettos osztályával, délután meg a nagylányokkal. Én meg szurkolok a nézőtéren. (hát,megnőtt….régebben,bár tudta,hogy hiba,mindig leintegetett nekem.most már nem 🙂 )