Az evésről

Sok jó post látott napvilágot a “kajálással” kapcsolatban mostanában, ez örömteli, hogy ezt sokan olvassák is,mert a súlyprobléma bizony gáz. Nekem nincs, de 2 évig foglalkoztam olyanokkal “professzionálisan”, akiknek komoly súlyproblémáik voltak. Azóta nem hiszek abban, hogy a túlsúlyt szimpla fogyással meg lehet szüntetni.

Lehet,hogy azért,mert öregebb vagyok, de azt gondolom, az életembe jó ideje már csak olyan dolgokat engedek be,mint új elem (és bizony egy túlsúlyos,vagy Magát túlsúlyosnak tartó ember esetén a más fizimiska, lecsökkent zsírtömeg elérendő állapota bizony pszihésen is egy új elem), amelyekről szilárdan érzem, hogy meg is tudom tartani. Szoktam böjtölni is rendszeresen, de ez nem azt jelenti, hogy Árpádházi Szent-Margit-komplexusom van. Fogyinál ez nagyon fontos- nem lehet éveken keresztül monoton kalóriamentes ennivalón, alultápláltan boldogan élni.

Mindig önfejűen ettem, azt,ami jólesett (ez általában egybeesik azzal,ami ízlik is, ha nincs kipurcantva az állapolgár kaja-megítélőkéje a sok junk fooddal vagy cukorral),megkóstoltam,amit jónak láttam, a pekingi kukacforma cuccokkal töltött palacsintától a Stephansplatzi Hotel svédasztalán díszelgő meggyekkel díszített túrós sonkás-dinnyés izét, és annyit ettem belőle, ami igazán jólesett. Nem bírom,ha tele a hasam, mert akkor nem érzem könnyűnek magam, és megszoktam, hogy egy csésze valami, az az én adagom.

A jógi táplálkozás irodalma sokat foglalkozik azzal, hogy nem csak kalóriabevitel az evés, annak egy meghatározott szerepe van az életben, jó, ha a táplálékbevitel egy eléggé esztétikus esemény,hol díszesebb,hol szerényebb, és figyelmet igényel. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap körbe kell pakolni őszirózsával már a reggelit is, hanem azt, hogy

ha eszel, egyél. (ismerős? ha alszol, aludj. ha jársz, járj. stb stb.)

Egy tökéletesen kiszámolt és tudományos diéta is okozhat problémákat,ha valaki evés közben újságot olvas,pörög a feje, és csak leönti a torkán az ételt,amíg lát, addig eszik. Mindig is rosszul éreztem magam,ha ilyen típusokkal kellett ennem, akik nem tudnak annyit meríteni (akár kétszer), amennyit éppen meg tudnak enni, vagy, ha adagot kapnak, akkor az egészet felzabálják. A saját mérték, az mindg saját mérték marad, senkinek sem lesz szebb a jövője, meg az egója is csak ideiglenesen nő egy kicsit, ha mindent “betol”, ami előtte van. Sokszor ez az úgynevezett orális fixáció (honni soit …  🙂 ) egyik megnyilvánulási formája.

Vagyis,ha megvan már a “mit”, akkor meg kell változtatni azt is, hogy “hogyan”. Az embernek a szeme is eszik (legalábbis a japánok ezt szokták mondani,mikor feltálalják desszertnek a kettő darab rohadt szójababot ginkolevelekkel körbedíszítve 😀 ),és az alatt a kb. 20 perc alatt, amíg az első “elég” jelzés megjön a buksiból, kényelmesen, jólesően, nyugisan jó “töltekezni”.

Reklámok

7 hozzászólás to “Az evésről”

  1. Judit Says:

    Jól mondja a drága elvtársnő.
    Orális fixációt nem kell bemutatni, régi haverok vagyunk 🙂 Én addig eszem, amíg van a tepsiben. Mostanában már nem mindig, de alapbeállításom sajnos ez 🙂 De szerencsére már tudom, hogy ez mikor csak falánkság, és mikor igazi, rendes étvágy.
    Másfelől viszont, a civilizált és elhízott emberiség legnagyobb hibája az, hogy elveszíti a kapcsolatot a saját ösztöneivel, és egyszercsak süketté válik a teste valós igényeire. Ezt a beteg dolgot meg tovább fokozzák egyes ennivalók meg összetevők démonizálásával és a velejáró bűntudattal.

  2. erdodim Says:

    Pont ilyet kommenteltem Péternél

  3. tiekuanyin Says:

    Juc,
    Mi van abban tepsiben,amit addig eszel? 🙂

    Misi,
    jé és télllleg. hm.érdekes.
    na várj csak: mire gondolok MOST? 😀 kuckuc.

  4. andrea Says:

    Tudjátok, itt nemcsak az a baj, hogy elveszítjük a kapcsolatpt a testünkkel meg az ösztöneinkkel (ami igaz), hanem az is, hogy a béna neveltetésünk veszelytette el velünk. Mert anno hogy etettek minket baba korunkban: 3 óránként, majd 4 óránként, ha kell, ha nem. Sokszor látom most is, hogy ha nyösszen a gyerek, nosza cicit a szájába.
    Mit tanul? Problémamegoldás helyett ott van a cici, ami ebben az életkorban = kaja is.
    Na nem mondom, egy kifejlett hímnél, tud ez máshogy működni… 😉

    • Judit Says:

      Én meg azt figyeltem meg (magamon is és a gyerekeimen is), hogy (szerencsére) azért csecsemőkorban ezt (sem) nem lehet végleg elrontani. Nemtom mit kutattak ki meg brit tudósok a témában, én mindenesetre azt figyelem meg, hogy nincs sok korreláció a csecsemőkori és a későbbi evési szokások között.
      Meg hát szerintem egy felnőtt embernek már más kifogást kell találnia előbb-utóbb, mert nem lehet mindig mindent a szüleinkre fogni 🙂

  5. tiekuanyin Says:

    Lányok,
    ezeken,amit írtok, egy csomót gondolkoztam ma, sok példa,ismerős stb.eszembe jutott, meg még most is filózok 🙂

  6. andrea Says:

    Hál’ Istennek, nem kell a szüleimre fogni, de vannak egypáran, akik tehetnék.
    Bár azért reklamálnék: anyukám, kevésbé hízékony géneket kérek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: