Archive for 2011. január

Tökmindegy,ki vagy

január 31, 2011

mivel foglalkozol, hány éves vagy.Karátson Gábort olvasni létszükséglet.Egy cikk-részlet:

VISSZA AZ ALAPOKHOZ címmel.

————————————
— Mi lehet az oka annak, hogy a társadalom megpróbálja a lehető leggyorsabban elfelejteni az ökológiai katasztrófát?
— Ötvenhatban, amikor az oroszok szétlőtték Budapestet, azt hittem, ezen már nem lehet túllépni. Végül is, ha egy kis kínzás árán is, de csak túllépett rajta a társadalom, el akarta felejteni. És el is felejtette. Ez engem a mai napig döbbenetben tart. Amikor kiderült, hogy nem tanácsos kint ülni a napon, akkor is azt hittem, az emberek most már megértik. És megint nem értették meg, inkább mindenféle krémeket vesznek. Hogy most túllépnek a ciánszennyezésen is, azt jelenti, semmiféle szeretetet nem éreznek az elpusztított halak iránt. Ezt nem lehet forintosítani vagy dollárosítani, és azt mondani, lesznek majd másik halak. Mert akkor rengeteg élőlény elpusztult borzalmas kínok közepette. Bármilyen fájdalmas is ezt mondani sok hazánkfiára: aki nem keseredik el ezen, nem veszi komolyan ezt, nem rendes ember. A tiszteletlen embereken semmi sem segít, mert az sem érdekli őket, hogy esetleg harminc év múlva a földi élet posvánnyá válik. Ezeket az embereket semmi sem érinti meg. Ahogy a Szentírás mondja: “Megkövesedett a szívetek.” Fokozatosan nevelték rá erre az embereket. Ha én volnék a miniszter, előírnám, hogy a gyerekek az iskolában fél éven át csak füvet fessenek vízfestékkel. Ha a gyerekek mind füvet festenének fél évig, megváltozna egész Magyarország! Mert mély tudást közvetít az, ahogyan ezek a fűszálak állnak. De aki csak úgy bambán bámul bele a világba, és nem veszi észre, hogy az egyik fűszál így hajlik, a másik úgy… A japánok nem hiába találták ki az ikebanát. Olyan tudást közvetít, amit nem is lehet igazán szavakba foglalni. Beszélni lehet róla sokat, de ha valaki odaül, mint Dürer Albert, és megfesti azt a zsombékot vagy fűtorzsát, akkor más emberré válik.
— Mi a jelentése napjainkban annak a szónak, hogy felelősség?
— Ebben a világban, amelyben élünk, e szónak semmiféle értelme nincs, mert mindenkinek felelőtlenül kell eljárnia. Valójában a felelősség ma már azt jelentené, hogy az egészért felelek, ugyanis az egész el van rontva. Ahogy Móricz boldog embere mondja: “El van rontva ez az egész istenség.” Tehát ha bármiféle felelősségre ráébredünk, akkor az csak az lehet, hogy én vagyok felelős az egészért. Ezt úgysem tudom teljesíteni, de legalább igyekszem. Kezem-lábam töröm, hogy valahogy ezt helyrehozzam. Le kell szállnom az alapokig, és föl kell mennem a legtetejébe. Mert felelősség valójában csak akkor van, ha van Isten. Ha van valamilyen szellemi lét, amely szereti, ha így nő a fű, szereti, ha boldogok és vidámak a gyerekek, hogy a fiúk meg a lányok tiszta szívvel szerethetik egymást, és hogy a szenvedéseinket is valahogy vidáman hordozzuk. De az emberek azt gondolják, hogy az egésznek semmi értelme sincs, és mélységes bosszúvágy ébred bennük. Akiben pedig bosszúvágy él, és azt gondolja, hogy semminek sincs értelme, az felelőtlen. És akkor elkezdenek hazudozni egymásnak az emberek: “Felelős vagy azért, hogy a gyáregység jól működjön.” Dehogy vagyok felelős! Szóval hazudoznak, a hazudozás pedig tovább növeli a mély elkeseredést.
Csak az segíthet rajtunk, ha van Isten. Ha megtaláljuk vele a kapcsolatot. Ha észrevesszük, hogy az Isten nem egy fölérendelt valami, hanem azonos ezzel a fűszállal is, és nem valahol messze van, hanem itt, ahol mi vagyunk. A víz is keresi a maga útját, ahogy folyik. Még egy egészen sík felületen sem árad szét egyenletesen. Elkezdi keresni a maga útját. Most egy nyolcezer éves fejlődés lepleződik le. Logikusan adódott egyik lépés a másikból, mindinkább kivonódott a természetből a szellem, maradt csak a nyereségre való törekvés. Voltak, akik ezt már az elején észrevették. Most elérkeztünk a kritikus törésponthoz, amikor egy hosszú-hosszú fejlődés kérdőjeleződik meg. Ha valaki erre azt mondja, hogy igen, ez így van, ennyi volt benne, vége az előadásnak, akkor cinikussá válik. Ha valaki ezt nem veszi észre, az is cinikus. Nem helyes azt gondolni sem, hogy hiábavaló volt ez a tévút; a tévútnak is van értelme. Most meg tudnánk fordítani az egész folyamatot. De egy világtörténelmi, egy léttörténeti fordulatnak kellene bekövetkeznie. Más nem segít, erről meg vagyok győződve. Itt egy kicsi, ott egy kicsi alapon a katasztrófába rohanunk bele. Lehet, hogy ez kell nekünk, de ha szeretnénk megúszni ezt a katasztrófát — ami azért sokkal rohadtabb lesz, mint mondjuk a boszniai –, akkor bizony le kell szállni az alapokhoz. Erre nem sok hajlandóságot látok manapság. Mégsem adom fel a reményt. Nagyon régi már ez a világ, ez az emberiség, és talán a tudatunk mélyén hatalmas erők lakoznak, amelyek egyszerűen csak föltörnek valamikor. Ez nem lehetetlen. Ezt kell megpróbálni “kihajtani” valahogy. Hát ezt próbálgatjuk…

A hegyi patak üzenete
— Mindig is szeretted volna felvenni a patak, a víz hangját.
— Igen, hogy otthon is hallgathassam. Nem volna ugyanaz, hiszen a víznek éppen a titokzatosság a lényege. A csordogálás hangja, a zúgás állandóan változik. Ezt mindenki érzi, mond is nekünk valamit, csak éppen azt nem értjük, hogy mit. Itt van például ez a Setétpatak. Ez nem csak a hegy lelke, ez minden filozófia kezdete és vége. A régi kínai tájképeken mindig látni egy-két öregembert, akik ülnek és bámulnak a vízbe. A tao te king-ben van erről egy vers.

Az ég alatt semmi sincs oly lágy, oly gyönge,
mint a víz,
de ahogy elbánik a keménnyel és erőssel,
abban sincs semmi hozzá fogható,
megváltoztatni ugyan hogy is lehetne?
A lágytól a merev hogy megreped,
a gyöngeséget hogy legyőzni nem lehet,
az égalattiban mindenki tudja,
senki sincs, aki eszerint cselekedne.
Azért azt mondja egy szent:
Hazája szégyenét
magára vette,
és szert tett a bugás, köles föld
isteni
oltárának ura nevezetre,
az ég alatt magára vett minden balsorsokat,
s így király lett végül is az ég alatt.
Egyenes szó körbe ér,
útja fordul,
visszatér.

Ez ugye azt jelenti, hogy a nyelv maga, az emberi szó visszatér a maga eredetéhez. Az isteni mindig a dolgok kezdetében van jelen, a formakezdeményekben. És ahogyan öregszik egy lény, egy politikai párt, egy folyamat, lassanként ez kivész belőle, kiszárad, megmerevedik. Az más kérdés, hogy belülre költözhet, ha ismerem ezt a lágyságot. De ha nem ismerem, ha a végeredményt célzom meg, akkor a pusztulást szolgálom. Ez a vidék, ahol most járunk, azért olyan határtalanul tökéletes, mert itt csupa formakezdeményt látunk. Ilyen az építkezésük is: minden tökéletes, de nagyon egyszerű módon az. A mi civilizációnk pedig mindig formavégpontokat keres. A végeredmény a fontos, az legyen tökéletes. Ilyen a nagy Bős-Nagymaros. A villanyáram-termelés, a végeredmény a szempont. Ezek mind-mind halott formák, amelyekből kilép az isteni. Lao-ce ebben a versében azt mondja el, hogy a politikának kellene elsősorban tanulnia egy ilyen hegyi pataktól. Fogadni mernék, hogy nincs olyan politikai iskola, amelynek tanárai kihoznák ide a fiatalokat, és két héten át nézetnék velük a patakot. A legfontosabb az volna, hogy érzékileg tapasztalják ezt meg, és akkor megváltozna a gondolkodásuk. Azért rohan a vesztébe ez a civilizáció, mert erre nincs tekintettel. Mindig azt akarják, hogy egy tökéletes, befejezett, tárgyi világ álljon elő e hihetetlenül gazdag keresgélés helyett.
A víz zúgása bizonyos fajta káosz, de teljesen rendezett káosz. Ezt hívják a kínaiak hun-tunnak. A hun-tun mint filozófiai fogalom egyrészt a víz zúgását jelenti, másrészt pedig a világnak, a létezésnek azt az állapotát, amikor a megismerő értelem, az elkülönítő intelligencia még nem vájta bele a karmait, hanem tökéletes egységet alkot vele. A gyermek érzi még, hogy közte és a kő meg a fű között nincs olyan nagy különbség, ezek valahogy egy ismeretlen kontinuumot alkotnak. A mai “hivatalos” gondolkodás viszont mindent szigorúan szétszabdal. Egyik állampolgár különbözik a másik állampolgártól, ez a hivatal attól a hivataltól. Minden szét van tagolva.
Már itt is lám, a fából készült villanyoszlopot betonra cserélik. Racionálisan be lehet látni, hogy jobb a betonoszlop, nem fog elkorhadni. Mégis látom, ahogyan a romlás szétterjed körülötte. Mindent sár borít, már a kerítést is kidöntötték. Ha még néhány ezer ilyen cserét végrehajtanak, olyan lesz ez a vidék, akár a Nagykörút. Állandóan egy részletet tökéletesítünk, jelen esetben azt, hogy a villanypózna ne korhadjon el. Bölcs gondolat. Ám a természet nem így gondolkodik, hagyja elkorhadni az oszlopot. A fa kidől, majd elkorhad, csupa élet minden. Az elkülönítő tökéletesítgetés magát a lényeget öli meg. És maradnak a zörgő részek. Hát ez a hegyi patak prédikációja. Isten szava. Azt mondja, hogy mindennek, ami történik, mélységes értelme és igazsága van, minden nagyon jó, minden csupa boldogság, én is nagyon boldog vagyok.
Néha álmomban is tapasztalok ilyen állapotokat. Vízről álmodom, s úgy érzem, most már minden érték. Aztán fölébredek, és rádöbbenek: semmit sem értek. A patakzúgásban viszont ez az álom az ébrenlétben is jelen van, e zúgást akármeddig elhallgatom. Ez valamiféle zene, a természet zenéje. Nagyon finom, nagyon tagolt modulációk vannak benne. Egy nyelv, amely valamit mond, és körül lehet írni, hogy mit is mond. Túl ezen van egy mélységes, szavakba nem foglalható tudása is. Ezért kellene békén hagyni, amit természetnek nevezünk. A természetből ugyanis csak részeket vagyunk képesek megérteni akár filozófiailag, akár technikailag vagy képzőművészetileg. Valamit ki tudunk szedni belőle, ami mélyítheti e megközelíthetőséget.
Ahogy így sétálunk felfelé a hegyoldalon, néhány helyen a szemét kissé megzavarja e táj varázslatos hangulatát. Apránként megy tönkre a táj. Nem voltunk fölkészülve erre. Hallottam egyszer egy előadást a sündisznóról. Régebben vannak sündisznók, mint emberek, az Isten tökéletesen megalkotta őket. Csak éppen arra nem gondolt, hogy lesznek autópályák. Itt is valami hasonló a helyzet. Megveszik a boltban a Coca-Colát, elhajítják az üres dobozt, nincsenek tudatában, hogy mit csináltak. Amikor a sajt megkeményedett végét dobták el, az azonnal eltűnt. Jött egy madár és elvitte. A dobozzal más a helyzet. Az van a mozdulatokban: igen, eldobtam, na és? Tudatosan nem igazán él az emberekben a természet megóvása, bár sok bölcsességet tudnak róla. A civilizációs ártalmakkal szemben végtelenül sebezhetőek.

Változások filozófiája
— Köztudomású, hogy milyen erősen kötődsz a természethez. Van ennek köze a kínai filozófiához? Sokat merítettél belőle?
— Lao-céhez meg Konfuciushoz tízéves koromban kezdtem közeledni, akkor jutottam hozzá a tao te king Ágner Lajos-féle fordításához és egy kis kötethez, amelyet Hamvas Béla fordított Konfucius beszélgetéseiből. Ezek a fordítások azóta is a kedves könyveim közé tartoznak. Hullámzott, változott a kínai filozófiához való viszonyom, sok mással is foglalkoztam persze. Amikor a Jaruzelski-féle puccs volt, megint úgy éreztem, hogy minden reménytelenné vált, és elkezdtem kínaiul tanulni. A régi kínai irodalmi nyelvet. Beszélni nem tudok, olvasgatom a régi szövegeket. Lefordítottam a tao te kinget, majd a Változások Könyvét is, a ji kinget. Nagyon elmélyedtem ezekben. Tulajdonképpen jelentős szerepe volt ebben a bős–nagymarosi építkezés miatti iszonyatos szorongásomnak. A kínai kultúrában, a kínai művészetekben fellelhető egy olyan erős természetközeliség, amely egyszer rendíthetetlennek látszott. A magas kultúrák közül talán a kínai állt a legközelebb egy úgynevezett ökológiai gondolkodáshoz. Persze a navahók, a csejennek vagy a hopik is közel álltak a természethez (benne éltek), de számunkra ez ma talán kevesebbet mondhat, hiszen bármilyen fájdalmas is, mi már nem tudnánk törzsekben élni. De az, hogy Kínában, egy nagy birodalom kultúrájában őriztek meg ilyen sok mindent ebből az eredeti, ősemberi gondolkodásból, még ma is sok mindenre megtaníthat.
— Ez a fajta természetközeliség megérinti tanítványaidat is az egyetemen? Megváltoztatja gondolkodásukat?
— Hogy megváltoztatja-e, azt nem tudom. És azt sem, hogy egyáltalán akarom-e, hogy megváltozzanak. Bizonyára sok olyan hallgató jár az óráimra, akiknek azért már van valami közük ezekhez a dolgokhoz. Sőt olyanok is akadnak, akik intenzíven részt vesznek például a Védegylet munkájában, akcióiban. Ilyen értelemben lehet ennek a tanításnak gyakorlati haszna is. Számomra a festészet, az írás, a kínai filozófia és az úgynevezett környezetvédelem valamiféle egységet jelent. Azért mondom azt, hogy úgynevezett, mert régen rossz, amikor a környezetet meg kellene védenem. Ide, Setétpatakra azért jön el az ember, mert úgy érzi, hogy e táj védelmezi és oltalmazza, akár az anyja. Ha az anyámat halálosan megsebzik, én nyolcéves vagyok, és nekem kell megvédenem, akkor igen csak rossz a helyzetem. Persze iparkodni fogok, hogy megvédjem, de ez bizony kétségbeesett helyzet. A gondolkodásunkat kell a legmélyében megváltoztatni, hogy kikecmeregjünk ebből a borzalmas zsákutcából, amelybe beledolgoztuk magunkat. Ha egyáltalán lehetséges még ez. A gondolkodása pedig a fiataloknak változhat meg. Ha megértenék, hogy nem így kell gondolkodni, hogy egyáltalán nem is helyes az a fajta gondolkodás, amely ebbe a slamasztikába sodort bennünket, akkor még van egy halovány reménysugár. Nem azért kell megváltoznunk, hogy megmeneküljünk, hanem azért, mert ilyennek lenni rossz, ilyennek lenni helytelen. Ugye, ez nagy különbség? Mert ha azért akarunk megváltozni, hogy megússzuk az ökológiai krízist, akkor nem fogjuk megúszni. Nem bocsátanak meg az istenek, mert önzők vagyunk. Azt kell belátni, hogy azért nem szabad beleereszteni a levegőbe azt a sok trutyit, mert a levegő szent. A Változások Könyve ezt mondja:

Elhagyja kocsiját
és gyalog megy tovább,
az igazság tiltja
a kocsikázást.

Nem azért van tehát erre szükség, hogy ne legyen olyan büdös a városban, hanem azért, mert elérkeztünk oda, hogy meg kell változnunk.
Van erről egy történet. A mester, aki többek között fiziognómiával is foglalkozik, egy nap rápillant ifjú szolgájára, és látja az arcán, hogy meg fog halni. A mester jószívű ember, hazaküldi a fiút a szüleihez egy hónap szabadságra. Úgysem jön már vissza, gondolja, inkább otthon haljon meg. Az ifjú útközben egy patak mellett halad el, és észreveszi, hogy egy faágon egy csomó hangya úszik lefelé a vízen. Megszánja a hangyákat, és nagy üggyel-bajjal kikotorja az ágat, megmentve ezzel az állatokat a pusztulástól. Vígan megy tovább. Egy hónap elteltével visszatér a mesterhez, aki nagyon csodálkozik. Már nem látja a fiú arcán a halál jegyeit. Kérdi is tőle: — Történt veled valami út közben? — Nem, semmi, csak kimentettem a vízből néhány hangyát — feleli az. És akkor a mester megérti, hogy az ég döntései nem megmásíthatatlanok. A fiú nem azért sajnálta meg a hangyákat, hogy az ég őt megmentse, hiszen nem is tudta, hogy meg kellene halnia. Ő önmagukért mentette meg a bajba jutott hangyákat.
Ha rádöbbenünk arra, hogy az állatokat, a fákat, a folyókat meg a sziklákat önmagukért szeressük, akkor szerintem mi is megmenekülünk. De ha állandóan azt számítgatják a mérnökök, hogy mit kell tenni ezért meg azért, akkor végünk van. Ezért tartom én nagyon fontosnak ezt a kínai filozófiát, az idézett szerzők bölcsességeit, mert ezekből mindez élesen kiviláglik. És a Bibliából is mindig kiderül, igazi bűnbánatról van-e szó, vagy pedig az illető csak ügyeskedik. Nyakig benne vagyunk ebben az ügyeskedésben. Valamikor régen úgy tartották, hogy egy folyó vagy egy földkupac így, ahogyan itt van, önmagában szent, és csak akkor szabad hozzányúlni, ha nagyon muszáj. Ezek a formák nem hiába lettek ilyenek. Ebben a tájban is mindenkit lenyűgöznek ezek a formák. Évmilliókig dolgozott rajtuk valaki. A föld mélyét és az eget, mint valami élő szobrot, létrehozta. És ezt nem vagyunk hajlandók megérteni. Azt képzeljük, hogy ez lényegében ugyanaz, mintha itt egy lapos rész volna betonnal leöntve. De ha most kijön ide valaki, és ezt lebetonozza, nemcsak csúnyább lesz a táj, hanem valamit meggyilkolnak. Valamit ellökünk magunktól.
Azért szeretem ezt a kultúrát, ezt a nyelvet, mert mindezt ki lehet mutatni a legapróbb írásjegyeken is. Bizonyos írásjegy, például az eső, azt mondja el, hogyan függ össze az emberek szellemi törekvéseivel, azok hiányával vagy a boldog sikerrel. Érdemes volna megtanítani legalább ezt az egyet az általános iskolában. Miért fest az ember?
– Több napja barangolunk így együtt, és végig nagy-nagy szeretettel beszélsz e tájról, a természetről. Festőként mit jelent a számodra?
— Nagyon sokat, de e hatás nem közvetlen. Valamikor rajzoltam is itt ezt-azt, de hogy képeket is tudjak e tájról festeni, ahhoz itt kellene élnem. Amikor viszont például bibliai tárgyú akvarelleket készítek, amelyeknek semmi közük Erdélyhez, Gyimeshez, a Székelyföldhöz, akkor az itt megismert fény-árnyék viszonyok élénken élnek bennem. A fények folytonos változása óriási hatással van az emberre. A völgy délnek néző oldalát itt verőfénynek hívják. A kínaiaknál eredetileg a jin és a jang a hegynek vagy a völgynek az árnyékos és a napsütötte oldalát jelenti. A jang írásjegyén a hegyoldal látszik, lépcsők látszanak és a Nap. Mindennek kozmikus jelentése van, ahogyan az ember ezeket a hegyoldalakat nézi. Aztán ott van ez a sok zöld szín, a zöld számtalan árnyalata.
— “Miért fest az ember” címmel írtál korábban egy könyvet. Te miért festesz?
— Hát az már egy nagyon régi könyv. Tulajdonképpen nem is tudom, miért festek, bár van azért valamiféle magyarázatom önmagam számára. Másféle nyelv a festészet, mint a mai hivatalos világnyelv. A mai tudományos és közbeszédből kiiktatódott egy csomó dolog. Sok minden egyszerűen szóba sem jöhet ezen a világnyelven. De ott vannak a színek, ott van az egyetemes imitáció, ahogy a dolgok hasonlítani kezdenek egymásra. A jégvirágok erdőket vagy páfrányokat ábrázolnak. Ha mondjuk a jégkorszakban élek és képet festek, talán abban a hitben élek, hogy a barlang falára festett bölény valamiképpen ugyanaz a bölény, mint amelyik kint rohangál a mezőségen. Egy mélységes világérzetről van szó, amely nincs jelen a közbeszédben, de jelen van a valóságban. Ha megpillantok valakit, és hirtelen megszeretem, akkor is lejátszódik ez a rezonanciajelenség. Úgy érzem, hogy ehhez a valakihez hirtelen mély közöm támad. Valahogy ez lehet az, ami a világot titokban belülről összetartja; és ezt az emberiség a mélyben tudja, de hivatalosan már nagyon régen elfelejtette. Ez él a festészetben.
Nem lehet úgy képet festeni, hogy nem hiszem azt: ez a valóság. Még akkor is így van ez, ha a kép egyáltalán nem hasonlít arra a bizonyos valóságra. Ma már egyébként nem is festünk olyan képeket, amelyek pontosan utánoznák a valóságot. Sőt! De ha én, a festő nem érzem azt, hogy ugyanazt festem, mint ami a valóság, akkor nem tudom folytatni a képet, vagy vacak lesz a festmény. Ezt át kell élnem. Utána kételkedhetem, de közben nem, mert akkor meghalok én is, meghal az egész dolog. A festészet az ősemberi létnek egy adaptált formája, amely azért már jelenkori, de olyanok mestersége, akik még nem adták föl, akik még úgy vélik, van értelme a világnak. És ennek akkor sok köze van ahhoz is, amit környezetvédelemnek csúfolnak. És ugyanennyi köze volt például a forradalomhoz is. Akkor is azt gondoltuk, hogy kitaláltunk valami egészen új dolgot, ami sehol máshol nincs. Nem azt, hogy kimennek a ruszkik, aztán bejön a világkapitalizmus, hanem valami egészen újat. Erre ma mindenki azt mondja, hagymázas, őrült vállalkozás volt, ám akkor, 56-ban ebben két hónapig mindannyian hittünk. Valami ilyesmi még visszajöhet egyszer, nem biztos, hogy ez volt az utolsó harangkondulás, mindezek a dolgok valahogy összefüggnek egymással, de nem kell túlerőltetni rokonságunkat, mert akkor gyanússá válik az egész.

Cuki fotókok

január 31, 2011

Kerültek elő,most scanneltem egy adagot.

Rasi elsős korában. Hát a ló nem egy Guszti, de olyan helyesek….

meg itt is:

Egypercesek

január 31, 2011

Örkény zseniális volt,különösen szeretem az Egyperceseket

Ez már nem tudom,honna jön ez a koncenpcilyó,de időnként amit lehet, lassítani kell. Most olvastam a Kollégáná’ ( a Gábi csak most nem tom belinkelni mert kehes a wordpress)  az 5 mp-es guggolásokat,hát jók bezony.

Apróság, de ebben is lehet fejlődni, nyomás esetén is. Szoktunk itt nálam nyomást is lassítani,sőt kitörést is,és van az a “lassításos verzió”,mikor a mozdulat egy pontján megállunk és elszámolunk 10-20-30-stb.ig. nagyon jól meg lehet figyelni a mozgást belülről- mindenki Magára figyel. Ilyesmiből nagy ismétlésszámmal dolgozni eléggé semmiszükség, de tudatosításnak kiváló. Szoktunk egyperces nyomásokat is, félperceseket is, gugg és kitör ugyanez.

Ebben a szellemben guggolás és nyomás edzés lesz ma nekem, mert holnap kezdődik a Beast Month,melyet egy kölesdiétával kötök körbe közben kötök köröket össze, azt se bánom,ha szálkáim nőnek, ezt most kisdobos becsszóra kipróbálom.

Meg egy méregtelenítővel kezdtem, igen,bingo, savanyúkáposztalét ittam,és paradicsomot,és fehér teát, Pai Mu Tan-t.( ez olyan a fehér teák között,mint nekünk az RKC három.)

swing ma nem lesz,ilyen is ritkán van, de jó az a squat is…

szal kb:

10 goblet squat

5-5 MP@12

három kör

5-5 squat@2X12kg,nem letéve 5 és 5 között,

3-3 MP@2X12 kg, -//-

100 snatch@ 12 kg JK, BK =200

100 snatch@ 2X12 kg, értelemszerűen egyszerre JK és BK 😀 nem tudom egybefogni még a kettőt,mer puhány vagyok 😀

In memoriam Ceglédi Vidám Napok:  guggolásos móka, 30 mp guggolás, mondjuk 2 db, de harminc mpig kivitelezve,10 mp pihenő, 8 kör.Ez a legutolsó ottani közös edzésünk témája ,melynek során falra másztam, azóta is a kedvencem.

párbeszéd

január 30, 2011

egyik ismerősöm hallotta egy helyi “étkezdében” (menühely), meglett a nap poénja:

-Te, az a téeriksz, az kemény. Láttam,hogy nyomják, alig bírták,brutál.

-Aaaaaaaz kemény? Láttad Te már azt a vasgolyós cuccot? Az sokkal rosszabb, orosz. Ezeken nem is látszik, milyen állatok. Van valami vékony kis csaj, aztán olyan edzéseket tart,hogy egy hétig nem tudnak menni ! De állítólag nagyon jó.

😀 haha…én meg a keménység…nevetnem kell………

első igazi mediball edzésem

január 30, 2011

Mostanában a második hely,ahol fullkezdő vagyok, és örülök,hogy én lehetek a BénaBéka 🙂 Hozzászoktam a jó tanárokhoz tanulós koromban ( mondjuk el lehet gondolni, milyen alap Karátson Gábor óráján ülni éveken át minden csütörtökön 14-19 óráig,vagy Kabdebó, Thomka Beáta, Fülei Szántó Endrét ,Kézdit hallgatni), így a kezdőség szerintem nagyon jó terep nekem,meg oda lehet figyelni az alapozásra,ami úgyis végig marad.

No, nagyon jó volt,végig.Sajnos hamar elrepült az a reggel10-től du.4-ig, de örülök,hogy folytatom. Részletesen megpróbálok tudósítani.Nagyon kellemes koncentrációs bemelegítésféle van,kb . Z -Health-érzés volt. A magyarázatokat fejben nem olyan nehéz követni,utána kis segítség mindig van,ha István látja,hogy nem megy.

Maga a mediball szuper, kettlebellhez képest veszélytelen önszabályozós gyakorlat,ha nem jól csinálod, elpottyan a labda 🙂 És nagyon hullámos mozgás,egészen arpólékosan lekövet szép íves mozdulatokat,ettől meg a gondolatok és lelkiállapot is elegáncsosabbá,könnyűvé válik, mert ugye a szögletes, az nehézkesen döcög előre 🙂

Nem voltunk sokan,de kevesen se, a Stefanovics-dojo felső emeletén megtöltöttük a termet. Na és ugyanúgy,mint shotokanon, külön kellett foglalkozni velem,mint akinek a fenekén még ott a tojáshéj, de nekem ez nagyon jó. 10-13 óráig tartott az első rész,ez izgalmas volt, utána egy ebédszünet,amit nagyon élveztem, aztán 14.30tól a második szekció,mikor már sejtettem is, kábé, mi is van 🙂

Hatszor sikerült úgy elkapnom a labdát,hogy nem volt hangja,hurrá, és megtudtam,milyen a kör elöl,a nyolcas,bár kicsit még dömper 🙂 de majd javul.És játszottam az oktatómmal  párosat is, az tetszett a legjobban,a legislegjobban. Játékos,vidám és elég bonyolult dolog, nekem jó lesz !

A hatás: tök jókedvűen, könnyen, lazán érzem magam még most is. Nekem speciel a könnyű érzés a táplálkozásban is meg mindenben is fontos, lehet,mert levegő-jellegű ember vagyok, vagy mert klausztofóbiás 😀 így egészen természetesnek tűnt,hogy jópár másik emberrel arra lazítok,hogy a kicske kis labdi csendben érje el az ütőmet, és időnként átszáguldok valahonnan valahová a labdámért,vagy visszadobom annak,aki éppen leejtette. Sok ebben a tevékenységben a mentális rész,ezt csak egy nagyon nagyon ügyes oktató tudja úgy átadni,hogy ne durranjon szét a tanítványok feje. Szuper lesz ez, örülök,hogy csak úgy belecsöppent az életembe. Na jó,volt segítség, de hagytam 🙂 Itthon is tetszett mindenkinek,várom a szombatot,mikor a szépséges Ági is jön (mert most nem volt valamiért).

Még valami: volt két ismétlődő elem,ami az első kis alkalomhoz képest visszatért, egészen más kontexusban.Kezdem kapisgálni a rendszert. Tanulni kezdem,mert van mit.

A lógibógitréning alkalmából elhatároztam,hogy ha legközelebb olyan helyre megyek be,ahol egy előre elkészített koreográfia szerint gépiesen 150szer reprodukált egységcsomagot kapok oktatásként, gold ide vagy oda, hazamegyek,nem érdekel a befizetett pénzem. Nem drága az időm egy padon üldögélni csendben egyedül,vagy egy jó kis kóser kávézóban találkozni barátokkal, de ilyenre egyre inkább,mert direkt pazarlás.

Itt szó sem volt erről, de mondjuk a gyanúja sem merült fel bennem, hogy gondolkodva tanítanak,és sokat profitálok belőle személyes szinten és a mozgástanítást illetően is.

összehasonlításképpen, a lógimat megvettem asszem egy csomó pénzért, találtam jobb eszközt azóta,ami piros és tartós, igaz, a forgalmazója aszonta, fogja forgalmazni a téerikszet is,mert annyira nyomatva van úgymond,és tanultam egészen pontosan kettő gyakorlatmódot,amit tudok használni. (mert ugye azt senki nem feltételezi rólam,hogy bicepszeztetni vagymit fogom a tanítványaimat,ugye), nem volt rossz ötlet, de redukált, nem tudom olyan konstruktívan beépíteni,illetve de, csak a továbbfejlődés az én gondom. ( egy még nehezebb bicepszizé,hehe 😀 ) Na ez egy másik kategória,ami az oktatást illeti,mert válasz mindenre van, nem kitérő.

ha valami jól működik

január 30, 2011

Írok hosszabban majd az egész napos mediballról,ahol tennap voltam,jó volt nagyon,pontosabban marhajó volt!

Röviden..a visszajelzésekről gondolkodtam, van ugye az aktív visszajelzés,mikor kapom a telefont, hogy köszöni szépen X, képzeljem el, olyan jól van,nem fáj Neki,amilye fájt,tud aludni, stb. A passzív,mikor másodjára azzal jön,hogy akkor az anyukáját/apukáját/férjét/ kisfiát/szomszádját/kollégáját nem tudnánk-e rendbehozni,ha Ő már ilyen jól érzi Magát?

És van egy keményebb fajta, a személytelen. A pontozós. Mondjuk ez rólam bizonyítványt nem állít ki, de Rasi nagyon büszke most az apukájára, EMIATT.

Csak óvatosan

január 28, 2011

Vagyunk így légzésmániások jópáran úgy látszik…de a légzéssel is nagyon körültekintően kell haladni, pláne ilyen erősebb dolgokkal,mint az Uddiyan bandha.

Alapkönyv EZ

Brettnél találtam EZT.

mint mindig

január 26, 2011

Swingelek,mint mindig.

Dolgozom,mint mindig.

Csoportok fejlődnek,mint mindig.

aztán:

-kezdődik jövő héten a Beast Month,4 hétig.

-februárban FMS egy csomó judos csibének egy orthopéd orvossal (kíváncsi is és judosapuka is)

-Mohácsi Jánosnál kötött ki egy tüneményes fociakadémiás Bence, aki Mohácsi javaslatára kettlebellezni fog nálam egy jó ideig,majd csatlakozni fog remélhetőleg felgyógyuló barátja is. Fogom használni a TRXet is, de nem egészen úgy,mint a CD-n,amit a tréneri oklevelemmel vásároltam.

– gyakorlom lufikon a mawasi gerit,meg a mae gerit. És lassan talán elkezdődik a Heian Shodan, ez még pár lépés a jövőben, de várom.

– ebben az évben is utálom a januárt,februárt.

Nincs kedvem többet írni,amúgy alles is schön und gut und klar und wahr.(ha valaki szereti Robert Gernhardt verseit?)

Mai geri, mawashi geri, Vincze Gery

január 21, 2011

🙂

A héten kicsit beszéltünk Geryvel, erre  a heti shotokan főmenü a Gery geri és típusai voltak ………

Ma kettőször megdicsérésre került a mae geri technikám,mert belemegy a csípő. Aztán mawashi geri gyakorlás volt, de nem ushiro mawashi, csak sima fülcimpánlegyintős 🙂  jól ment,bár ezt szinte sejtettem,hogy a sonkáim combizomzatom, amely a legtöbb teret igényli a dolgaim közül, na az majd a lábtechnikáknál fog segélni-és tényleg. Kumite is volt, de csak kicsi, váltott párokkal. András, egy nagyon aranyos (persze feketeöves,mi más ugye) társunk egyszer csak ütött, volt egy rúgás, megpróbálta ashi barai-al megbillenteni az egyensúlyomat, a következő kép pedig, hogy körhintáztam,ami nagyon kellemes volt, valahogyan felkerültem a hátára és azt hiszem forogni kezdett velem. Egyetlen ütést sem kaptam igazából, már megszoktam,hogy 3 milliméterrel a nózim előtt megáll a kéz. Aztán nevetve földretett, mókás volt !

Megtanultuk a macskaállást is például, meg a kiba dachit, és a végén: egy lélegző katát,ami egyszerűen csodálatos. Nem azért,mert én is le tudtam követni,hanem mert hatalmas a hatása. Tetszik nekem, hogy ennyire sokat foglalkozunk a légzéssel (is). Ezt a katát, amint kívülről tudom,felveszem videóra.

Itthon megmutattam persze a mae gerit, hogy milyen ügyi vagyok,de mivel A. véletlenül (ösztönösen ) előrenyúlt a kezével, és én éppen bemutattam, hát lett egy kis ütközés. Elvileg én ekkorát nem tudok rúgni, de asszem mégis. már beírtam a buddhista imamalomba,hogy légyszi ne legyen törött, de úgy tűnik, nem olyan vészes ..úgyhogy a továbbiakban ezt kerülöm, vagy tisztes távolságból gyakorlok. Például lufikon. ( volt nálunk itthon karácsonykor lufirúgó verseny, így az ötlet nem is idegen 🙂 )

Mindig olyan nekem, mintha valami ünnepnap lenne,ha shotokanra megyek,már reggel örülök. Sok energiám van az edzések után,olyan szép dolog ez.

:-) Dezső ist lieb.

január 19, 2011

És külön a portré: