Pavel azt mondta

Még egy évvel a képzésünk után is jutottak eszembe Pavel mondatai,és mind fontos🙂

Az egyik az, hogy hogyan is legyen az Életben ez az edzéstéma? Amit én próbálok itthon legalábbis megvalósítani (mert a Pesti Turnékon a szörnyű hajnali utazások, 3 óra ülés pakolás miatt általában eléggé túl kell kávéznom magam,hogy életben maradjak,sajnos),hogy keljek jól. Ne szépítsünk, 2 évecske múlvácska negyvenecske leszek, még bőven van időm 18 évesnek maradni, de kicsit ketyeg bár az a binyológilyalyi tikktakk. Szóval a jó kelés mozgásszervileg az úgy néz ki,hogy mikor már rájöttem, mi van (reggel, sütanap vagy nem, leforráztam a teámat az Ágy elhagyása után nyílegyenesen megközelítve EZT a cuki meggypiros szívemcsücskét) akkor először is ne fájjon semmim. Ezt követően az ízületeim legyenek egy egész kis mozgás után olyan mobilak,mint estig. Lehetőleg ezt az állapotot tartsuk fenn nap közben, érezzük, mikor esik jól egy kis Tudományos Átmozgatás. És ha jön az edzés ideje, akkor tegyük oda magunkat.Én legalábbis igyekszem ezt a Pavel által javasolt üzemmódot fenntartani,és teljesen jó. Van olyan,hogy megcsinálok pár guggolást, just for fun (de ezt pl. a Gábor fedőnevű RKC-n is megfigyeltem, hogy mikor csak teheti, játszik😀 ) vagy kézenállok, ha álmosodok, fejenállok. Ehhez mondjuk kell hely, de valahogyan valamikor minden életbe belepasszírozható egy kis frissesség és dinamika. Jobb így élni, sose voltam hal, de valahogy a felesleges energia vagy másoktól átragadt feszültség is le tud menni így-meg persze légzőgyakorlatokkal.

Most hétvégén TRX-el is edzek, meg swing és cleanek, de mivel meguntam a pszihodinamikus antigravitációs légibicskát, ezért fél perceket töltöttem a lábamat fekvőtámaszpozícióból a mellkasomhoz húzva TRX beakasztva J majd B láb felső ugróízületénél,értelemszerűen a csípő volt a legmagasabban -majdnem levitáltam-mert olvastam, hogy Misiék már fél percet tudnak a levegőben tölteni, nehogymár a nyúl vigye😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: